Az Ezeregyéjszaka meséi - 6. rész

,,Most élj, most vigyázz, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát!"

 Pár percet kellett csak várnom Cüneytre, de óráknak tűnt az az idő. Igaz, hogy nem ő késett, én értem oda túl korán.

Hosszan nézegettem magam a telefonom belső kamerájában és a frizurámat igazgattam. Ugyan hajat-és fogat is mostam, egy liter parfümöt is magamra fújtam, sőt még egy eszményi sminket is összedobtam, de még így is rettenetesnek éreztem a külsőmet. (Bár mindig önbizalomhiányos voltam, szóval ezen nem kell meglepődni).
A 45 (azt hiszem) darabos mentolos rágó 90%-át a számba gyömöszöltem, hogy az amúgy is friss leheletemet még tisztábbá tegyem. Egy vörös nyári ruhában voltam, de az oldalán két nedves folt éktelenkedett, az izzadt tenyeremnek hála. Közvetlenül az előtt, hogy a szerelmem megérkezett, kiköptem a rágót, kihúztam magam, és igyekeztem a magabiztosság álarca mögé rejtőzni. Amikor megláttam az autója szélvédője mögött a fülig érő mosolyát, én teljes valójában megszüntem létezni. Cüneyt lénye elfeledtette velem mindazt, ami eddig visszafogott. Alig bírtam megvárni, hogy leparkoljon. Az út szélén ácsorogtam, a barátom pedig - mint a kisnyuszi - kipattant a volán mögül, és szorosan megához ölelt. Minden testrészét éreztem a bőrömhöz préselődni. Az ágyékától kezdve, a szúrós szakálláig az összes porcikájával ölelt. Az illata olyan törökös volt. Szinte lehetetlen leírni, mert még a parfümje is a keleti divatot követte, a szantálfa aromájá pedig akár önmagában is levett volna a lábamról. Végül picit hátrált, megfogta az arcomat, és a torkomig dugta a nyelvét. Életem első csókját kaptam tőle. A pillanat hevében olyan sokkos állapotba kerültem, hogy mozdulni sem bírtam, de a barátom megnyugtatott, hogy majd gyorsan belejövök a dologba. A szájának finom, kávé íze volt, és lehet, hogy különös, de mielőtt találkoztunk volna is, ilyennek képzeltem őt. Végül kinyitotta nekem az ajtót, és visszaült a vezetőülésbe. Ismét lefagytam a gondolattól, hogy egy látszólag vad idegen mellé beszálljak. A szüleim kicsi koromtól kezdve belémnevelték, hogy ne üljek be ismeretlenekhez. De azért ismét sikerült legyőznöm a félelmeimet. Kormányzás közben végig a kezemet fogta, vagy épp a combomat simogatta. Én pedig nem tudtam betelni az érzéssel, hogy életem egyetlen értelme velem van. A boldogság szó önmagában ezt nem írja le, és aki volt már szerelmes az megérti.

Egy gyönyörű, erdővel körbevett bányánál álltunk meg. Csak mi ketten voltunk ott, ő végig ölelt és csimpaszkodott belém, akár egy kisgyerek, de olyan édesnek találtam. Megfogta a kezemet, és szinte futva előrerángatott, míg elértünk egy elhagyatott bányajárathoz, ahonnét a sötétség mintha áramlott volna kifelé. Bementünk, de egy szemerkényit sem láttam, mégsem ijedtem meg. Annyira bíztam Cüneytben, annyira tudtam, hogy nem érhet rossz, amíg ő a közelemben van. Bent álltunk egy kietlen barlangban, csak mi ketten. Kiszolgáltatottan és kicsit védtelenül. Óvatosan felhúzta a szoknyámat, belemarkolt a fenekembe, majd teljesen letolta a bugyimat. A fülembe suttogva annyit kérdezett, hogy akarom-e a dolgot. Ugyan igent mondtam, utólag mégis tudom, hogy mindezt csak a helyzet, és az elvárás nyomására tettem.

Ő azonban nem habozott, lehúzta a sliccét, és a kezembe adta a farkát. Annyira kis naiv, tapasztalatlan voltam. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, de szerencsémre Cüneyt folyamatosan instruált, óvatos volt, és szeretettelien bánt velem. Először zavart, hogy nem akart védekezni, de aztán már nem érdekelt. Tudatlan ostobaként viselkedtem. De az egész aktus során nem volt semmi fájdalmam, és valójában ha nem ilyen ocsmány alak lenne, még szép emléknek is gondolnám.

Ez után sétálgattunk, majd leültünk a fűbe. Megtanultam csókolózni, és annyira jó érzés volt összebújni, ölelkezni. Két egyforma gyűrű volt az ujjamon, melyből az egyiket neki adtam, és megkértem, hogy mindig emlékezzen rám. A szerelmem az életére esküdött, hogy jeggyűrűként fogja hordani. A másikfele természetesen nálam maradt.

A meghitt randevú után elvitt kocsival egy darabig, majd hazasétáltam, hogy anyáék se fogjanak gyanút. És az volt az első, és az utolsó alkalom is, amikor Cüneytet láttam.

A gyűrűm pár héttel később rejtélyesen eltűnt (de előtte 5 évig megvolt). Hiszek a sorsban, és azt gondolom, hogy ez is egy jel volt, amit csak nem akartam látni.