2016. okt. 28.

Az Ezeregyéjszaka meséi - 4. rész

,,Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor hidd el, az kamu!"
Mikor letettük a telefont Cüneyttel, sírva mentem ki a szobámból. Megöleltem az anyámat, a szemébe néztem és ezt mondtam: 
,,Még  mindig őt szeretem, de szakítottam vele. Tudom, az a tény, hogy bűnöző, teljesen tönkretenné az életemet. Hiába a szerelem, el kellett engednem, és érzem, jó döntést hoztam."

Eközben ömlött a könny a szememből. Meghasonultnak, kétszínűnek és aljasnak érzetem magam. Még soha, egyszer sem láttam Cüneyt-et a valóságban, mégis hazudtam a saját szüleimnek, csakhogy megtarthassam őt. Azzal mentegetőztem a lelkiismeretem előtt, hogy mindezt a kapcsolatomért, a közös jövőnkért és boldogságunkért tettem. 
Minden esetre az alakításom annyira elsőrangúra sikeredett, hogy teljes mértékig elhitték. (Ez még jobban bántott). Sem a telefonomat, sem a laptopomat nem vették el, és bíztak benne, hogy tényleg én is ugyanazt akarom, mint ők. Este korán elmentem lefeküdni a rosszkedvemre hivatkozva. Vagy hajnalig beszélgettem a párommal, a Viber szerintem miattunk fagyott le... Egész éjjel az volt a téma, hogy miként hozzuk helyre az elk*rt imidzsét. Be kell vallanom, hogy hiába a mindent legyőző szerelem, a barátom nem volt egy zseni... Finoman szólva sem, de amikor egy ilyet benyögött, éreztem, hogy kész, végem:

,,Igen, igazad van, ki kell találnunk valamit. *hatásszünet* Valami ötlet, Iza?"

Azt hittem, hogy menten fejbe lövöm magam, amikor egy huszonhét éves ember, egy kamaszlánytól várja a megoldást, egy lehetetlen problémára. Végül az a hiper-szuper  gondolatom támadt, (természetesen nekem) hogy az egyik fiúbarátommal megjátszuk, hogy együtt járunk. Ezzel az volt a célom, hogy anyáékban még a gyanú legapróbb szikráját is elaltassam. Így Petit, a legjobb haveromat mozgósítottam, hogy falazzon nekem. 

Ettől a pillanattól kezdve minden alkalommal gyomoridegem volt, amikor a Messenger üzeneteimet olvasgattam, és összerezzentem valahányszor kimondták a nevem. Rettegtem a lebukástól, de főleg attól, hogy elveszthetem ,,életem társát." Mert hát Cüneyt esküvőtől kezdve, csodás gyerekeken át, mindent megígért. Szavakkal még a csillagokat is lehozta az égről. Csak kár, hogy tettekben nem volt ennyire erős. 
Ezalatt itthon a szüleim - abban a tudatban, hogy én is kiábrándultam - folyamatosan az ,,ex"barátomat szidták. Apukám beszámolt mindarról, amit a rendőrismerősei kiderítettek. Elmesélte, hogy ahhoz képest, hogy Cüneyt oda meg vissza van értem, több csajjal is látták mászkálni, ráadásul a cég, amiben dolgozik, alig keres egy évben, így valószínűleg az is csak a maffia egy pénzmosó vállalkozása. Ja, meg kiderült, hogy drogfutárkodik, éjjelente pedig hébe-hóba egy bordélyházban szunyókál, mert vigyáz a kurvákra. Hiába kellett volna figyelnem a látszatra, mindez egyszer csak kitört belőlem:

,,Oké, hogy szakítottunk, de ettől még nem muszáj képtelenségekkel rágalmazni Cüneytet! Te is apa, csak azért találsz ki ilyeneket, hogy jobban gyűlöljem. De már tök mindegy, mert így is, úgyis elváltunk!"
Próbáltak meggyőzni, hogy ez mind igaz, de én makacs voltam és szörnyen dühös a szüleimre a pofátlan hazugságaikért. Minden este, valahányszor bekapcsoltam a kamerát, és megláttam a szerelmem arcát, azok a bizonyos kis pillangók kezdtek röpdösni a gyomromban. Ő volt számomra az élő isten, az egyetlen dolog a világon, amire vágytam. Egyik délután azonban hatalmas meglepetést okozott, amikor közölte, hogy este a ,,Hotelben" (aminek konkrét neve nem volt) alszik, a turistákkal együtt. Hirtelen eszembe jutott apukám bordélyos története (amit nem meséltem el Cüneytnek) és megfagyott bennem a vér. Nem mertem rákérdezni...pedig nagyon akartam!

Nincsenek megjegyzések:

Dillina Düdük